Oldalcím: Túrák

Túrák

Tartalom megjelenítő

null Kálváriától Kálváriáig: séta a „hegyen”
2 óraGyalogKerékpárralAutóvalPároknakFiataloknakCsaládoknakSenioroknakBármikor

Ha kíváncsi vagy a hangulatos zalai szőlőhegyek világára, akkor érdemes elmenned Kálváriától Kálváriáig! Ám ne ijedj meg, nem egy kálváriát kell megjárnod, hanem a várost ölelő gyönyörű dombok, vagy ahogy mi zalaegerszegiek hívjuk, a hegyek tetejét! Feledkezz bele a zalai táj szépségébe, élvezed a csodás panorámát!

Kálvária kápolna és temetőkert

A Kálvária kápolna a Rózsák tere melletti kis dombon magasodik, messziről jelezve az arra haladóknak, hogy Zalaegerszeg múltjáról regél. 1751-ben már állt a kápolna, a szabók céhe építtette, Szent Ilona után nevezték el. Körülötte a város ódon temetője, melynek egyik legrégebbi sírjele Gothard János csizmadiamester – a Mindszenty téren álló Szentháromság szobor egykori gondviselője – homokkőből faragott síremléke. Ha betérsz ide, a kerítésfal belső oldalán az 1930-as években készült reliefeket találsz, melyek Jézus kálváriáját mutatják be.

Mindszenty Iskola

Mint egy várkastély emelkedik a magasba a Notre Dame rend számára 1927–29 között építtetett zárda. Kalandos, viharos évtizedeknek voltak tanúi a vaskos falak. A rend 2000-re kapta vissza az impozáns, terjedelmében is tiszteletet parancsoló épületet. Falai között napjainkban iskola működik, melyet a zárda létrehozásában jelentős szerepet játszó Mindszenty Józsefről neveztek el. 

Gyuri Csárda, Vendégház és Kilátó

Ezen a helyen nem csak a zalai konyha remekeiből, a szőlőhegyen élő emberek ételeiből és italaiból kaphatsz ízelítőt, a hegyháton sétálva csodás panoráma is fogad, ráadásul a Gyuri Csárda tetején emelt 9,5 méter magas kilátóból beláthatod a völgyben elterülő várost is.

Jánkahegyi harangláb, kápolna és kálvária

Már évtizedekkel ezelőtt is egy harangláb őrizte a hegy csúcsát, melyet leginkább csak a helyi terminológia szerint tekinthetünk hegynek, ám tetejéről rendkívüli panoráma tárul elénk, mely csodálatos hátteret ad a helyi összefogásból épült kápolnának és kálváriának is. 
Túrázók figyelmébe ajánljuk a közeli keresztet, mely turistautak találkozási pontja.

Átlagos (3 Szavazatok)

Navigáció kategóriák szerint